Most olvastam először olyan könyvet,
amit Agatha Christie Mary Westmacott álnéven írt. Korábban sosem mertem
belefogni, mert ... igazából nem is voltam kíváncsi a nem krimiíró
Christie-re.. De aztán elhatároztam, hogy elolvasom a teljes életművet,
így nem kerülhettem ki az álnéven írt regényeit sem.
Miközben olvastam, a könyv kb. 4 csillagról tornázta fel magát ideáig. Eleinte furcsa volt, hogy a regény gyakorlatilag csak párbeszédekből áll, ezen felül az egészet túlzottan szájbarágósnak, egyszerűnek találtam. Aztán megpróbáltam úgy tekinteni rá, mint egy színműre, és ez hatott, megelevenedtek a szereplők: a szenvedélyes lány, a másodvirágzását élő anya, a pszichológiai érzékkel megáldott barátnő, a szégyenlős kérő, és lány körül legyeskedő jó fiú/ rossz fiú. Agatha Christie meglepően modern párbeszédeket ad a szereplők szájába, és a könyv tulajdonképpen lélektanilag is rendben van, szépen fel van építve az anya-lánya kapcsolat. Mégis azt gondolom (tudom, hogy ez nem fair), nem véletlen, hogy Christie nem a lélektani regényeivel vált híressé...
Miközben olvastam, a könyv kb. 4 csillagról tornázta fel magát ideáig. Eleinte furcsa volt, hogy a regény gyakorlatilag csak párbeszédekből áll, ezen felül az egészet túlzottan szájbarágósnak, egyszerűnek találtam. Aztán megpróbáltam úgy tekinteni rá, mint egy színműre, és ez hatott, megelevenedtek a szereplők: a szenvedélyes lány, a másodvirágzását élő anya, a pszichológiai érzékkel megáldott barátnő, a szégyenlős kérő, és lány körül legyeskedő jó fiú/ rossz fiú. Agatha Christie meglepően modern párbeszédeket ad a szereplők szájába, és a könyv tulajdonképpen lélektanilag is rendben van, szépen fel van építve az anya-lánya kapcsolat. Mégis azt gondolom (tudom, hogy ez nem fair), nem véletlen, hogy Christie nem a lélektani regényeivel vált híressé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése