Jókai Anna: Tartozik és követel

@cseri biblioterápiás beszélgetéssorozatának egyik alkalmára olvastam Jókai Anna regényét, ami valószínűleg még hosszú ideig nem talált volna rám.

 

Sok indulatot kiváltó, szanaszét boncolható regény egy két(vagy több?)személyes pokolról. Ildikótól én is irtóztam. Az állandó számítás, számítgatás, ha értem is, hogy ez őt összetartja, de a számoktól remélt biztonság/szabadság végül fojtogató börtönné válik, ami hónapoknál tovább nem viselhető szerintem. Még tartom, hogy Ildikó inkább karikatúra, mint hús-vér ember, de legalábbis reménykedem benne- most végiggondolva a lányéi mellett eltörpülnek Miklós hibái, hiába gerjesztik ők ketten egymást, a férfi mintha csak asszisztálna ehhez az őrülethez.. Annyira nyomasztó ez a házasság, annyira örömtelen, reménytelen, hogy csak a VÉGE hozhat megkönnyebbülést; és én annyiszor vágytam rá, hogy most aztán legyen vége.
Jó könyv*, de talán sosem vágyok többé arra, hogy levegyem a polcról.

*…és a címét még nem is méltattuk, mennyire jó!

Scott Westerfeld: Behemót

Manapság divatosak a többkötetes regények. Én, ha író lennék, egy kötetnél biztosan nem merészkednék tovább. Túl sok a buktató: ha az első kötet sikeres volt, meg tudok-e felelni az olvasók elvárásainak? Meg tudom-e tartani a cselekmény vonalát, nincs-e benne törés? A főszereplők sorsa továbbra is érdekli-e majd az olvasókat? Westerfeld regénye minden kérdéssel kapcsolatban jól vizsgázott nálam! Hogy milyen a Leviatán-trilógia második része? Röviden: izgalmasabb, érdekesebb, aranyosabb és színesebb. Westerfeld biztos kézzel gördíti tovább a Leviatánban megismert szereplők történetét.

Deryn és Sándor kalandjai Isztambulban folytatódnak- egy hosszabb kitérő után újra együtt, új segítőkkel és ellenlábasokkal gazdagodva.. Számomra fordulatosabb, sodróbb volt ez a második kötet, itt inkább éreztem azt, hogy nehéz letenni a könyvet. Mintha kitágult volna a világ a szereplők számára. Külön élmény volt az újabb darwinista lények  és az barkács-szerkezetek bemutatása. Mindenképpen be kell szereznem egy Bovrilhoz hasonló éleslátó lórit! 

-Sok a bőrkeményedés -mondta Nene, és óvatosan megtapogatta. -Keményen dolgozol, fiú, nem úgy, mint barátod, Hohenberg hercege. Kicsit rajzolsz és fiú létedre sokat varrsz.
Deryn megköszörülte a torkát, és eszébe jutottak a nagynénéi, akik steppelni tanították.
-A légierőnél mi magunk foltozzuk a egyenruhánkat.
-Milyen szorgalmas! Az unokám azt mondja, nem bízol bennünk!
-Aha... nos, ez kissé kínos, asszonyom. Parancsom van rá, hogy titokban tartsam a küldetésemet.
-Parancs? -Nene végigmérte Derynt. -Nem látok rajtad egyenruhát.
-Lehet, hogy álruhában -mondta Deryn -, de akkor is katona vagyok, asszonyom.
-Álruhában -mondta kuncogva Bovril. -Mr. Sharp!

Egyetlen kifogásom volt az első két kötet elolvasása után, és erre most jöttem rá: számomra valahogy túl jól sikerült Deryn "fiúvá változtatása" -egy idő után nem is gondoltam rá lányként, hiába a könyv romantikus szála..

Ennek ellenére vagy emellett kíváncsian várom a trilógia befejező kötetét, ami ha jól tudom, már egy másik kiadónál fog megjelenni- remélhetőleg megtartva az első két kötet igényes megjelenését.

Ad Astra
2013

Scott Westerfeld: Leviatán

Mindig őszinte csodálattal töltöttek el az olyan történetek, amik egy ismeretlen, új világot mutatnak be, új szokásokkal, új lényekkel, olyan aprólékosan leírva, hogy szinte hétköznapinak érezzük létezésüket. Muglik és varázslók. Tündék és törpök. Barkácsok és darwinisták. Ez az első steampunk regény, ami a kezembe került- nem tudom, mennyire klasszikus képviselője a műfajának, de kétségkívül magával ragadó. Westerfeld egy olyan alternatív valóságot, jobban mondva alternatív múltat vázol fel, melyben az első világháborút- a valóságban is létező nagyhatalmak- gépekkel és "szörnyecskékkel" (koholt lényekkel) vívják. A történet két főszereplője Sándor herceg (a meggyilkolt osztrák-magyar trónörökös, Ferenc Ferdinánd fia) és Deryn Sharp, a Brit Légierő aeronautája. Fiatalok, naivak, és mindketten súlyos titkokat hordoznak. Sándor származását titkolja -inkább kevesebb, mint több sikerrel, míg Deryn a nemét. Sorsuk egy ponton, épp a Leviatánnak köszönhetően találkozik.

 

A címadó Leviatán a Brit Légierő alkotása, tulajdonképpen egy monstre -élőlényekből álló- élőlény, egy repülő, hidrogénnel teli bálna; egy komplett ökoszisztéma.

...Deryn kedvenc órái azonban azok voltak, melyekben a nagyeszűek a természetfilozófiáról magyaráztak. Hogyan jött rá a vén Darwin, hogyan szőjön új fajokat a régiekből, hogyan húzgálja ki az élet apró fonalait és fonja őket össze egy mikroszkóp alatt. Hogyan tömörített az evolúció egy másolatot Deryn saját életfonalából teste minden egyes sejtjébe. Hogyan alkotja kismillió különféle fajzat a Leviatánt -a hasában élő, mikroszkopikus hidrogéneregető baktériumoktól kezdve a hatalmas, hámba fogott bálnáig. Hogyan küzdenek a léghajó lényei a természet többi részéhez hasonlóan mocskos, acsargó egyensúlyban.

A könyvet már kézbe venni is igazi élményt jelent, köszönhetően Keith Thompson gyönyörű és izgalmas illusztrációinak.

Westerfeld Leviatánja  ifjúsági kalandregényekhez híven inkább az akcióra helyezi a hangsúlyt, kevésbé erős a regény lélektani-motivációs oldala. A szereplők szerethetőek, csak olykor-olykor csap át viselkedésük az idegesítően naiv tartományba. A darwinista lények bemutatása külön izgalmassá teszi a történetet -személyes kedvenceim a futárgyíkok.. Ami biztos, hogy soha nem unatkozunk, minden oldalon aggódhatunk kicsit a főszereplők sorsa miatt. Élvezhető, kedves regény - és kivételesen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már vár rám a trilógia  következő része, a Behemót is.

Ad Astra

2012

A könyv trailere. A szereplők bemutatása a kiadó oldalán.

Jön... jön... jön...

... a januári Merítés és vele a pszichológiai rovat, a Kopogtatás nélkül! Korábbi szám itt olvasható; úgy általában a Merítés pedig itt.

Arthur Fleischmann – Carly Fleischmann: Carly hangja

Két emlék jutott eszembe a könyv olvasása közben. Pszichiátria gyakorlaton vagyok és az egyik tanár egy idős, demenciával küzdő bácsi segítségével mutatja be az óratesztet (amikor egy óra számlapját kell lerajzolni). Amikor a bácsi végez, a tanár felemeli az elkészült rajzot, a bácsi arcát kitakarva, és ecseteli, milyen katasztrofálisan sikerült. Óra végén megkérdezem a tanárt, nem gondoljuk-e, hogy ez a bácsi számára megalázó volt? A válasz: nem, dehogyis, ő már nem érti mi folyik körülötte. A másik emlékem egy családon belüli emlék: nagymamám éber kómában, élete utolsó heteiben. Az orvos biztatja anyukámat, nincs értelme bemenni „látogatni a nénit”, hiszen már úgysem fog fel semmit, nem érez, nem szenved.

Carly súlyos autizmussal és a kifejező beszéd zavarával küzdő lány, aki első 11 évében azt a benyomást keltette még szüleiben is, hogy nem ért semmit, úgysem tudja mi folyik körülötte. Többnyire artikulálatlanul kiabált, sztereotip mozgásokkal és kényszercselekvésekkel töltve idejét. A szülők terápiás programokban vesznek részt (ABA-terápia – viselkedéselemzésen alapuló terápia), otthonukban szinte együtt élnek Carly terapeutáival, emellett több bentlakásos intézményt is kipróbálnak, hogy legalább a hét egy részére tehermentesítse őket. A terapeuták a viselkedéselemzéses terápián felül képszimbólumok használatával próbálják rávenni Carlyt, hogy közölje igényeit. Ezután a betűket is megtanulja, és egy program segítségével egy napon „hallatja hangját is”, azt gépeli: „SEGÍTS FÁJ A FOGAM”. Innentől nincs megállás. Carly végül állami iskolába kerül, szerepel a TV-ben, közösségi oldalakon több ezer rajongói kérdésre válaszol és küldetésévé válik, hogy az autizmus „szónoka” legyen. (Miközben testét még mindig nehezen kontrollálja, és miközben minden billentyű leütése kifárasztja…) Facebook-oldalának tanúsága szerint jelenleg egyetemre jár.
Értékes és nagyon érdekes Carly beszámolóit olvasni, egyszerűen azért, mert teljesen új szempontot ad az autizmushoz. Bevallom, Carly írásaiból áradó humor és önreflexió bennem is megkérdőjelezte néha a diagnózis helyességét (C. több alkalommal szerepelt a TV-ben és ott is felmerült, talán nem is autizmusról van szó.) Szakmailag is nagyon érdekesnek találtam Carly élményeit, pl. amit az audioszűrésről ír:

„Később kezdtem rájönni, hogy másképp fogom fel az információkat, mint a körülöttem lévő normális gyerekek. Mindig nehezemre esett megérteni, hogy mit mondanak az emberek. Már kisgyerekként is csak egy-két szót értettem egy mondatból, amit valaki mondott nekem. Most már tudom, hogy nem a szavakat nem értettem, hanem az agyam nem tudott közvetlenül a beszélgetésre fókuszálni. Hadd bontsam részleteire neked, hogy kialakuljon a kép a fejedben, mint a CSI-ban, és a többi tévéműsorban. Képzeld el magad egy kávézóban, ahol szemben ül veled egy másik ember. Ő beszélni kezd, és te képes vagy közvetlenül arra figyelni, amit ő mond. Nekem ez így nem megy. Ha a nő, aki letörli az asztalunkat, erőteljes parfümöt visel, akkor az én fókuszom elmozdul. Aztán a mögöttünk lévő asztalnál elhangzó beszélgetés kerül képbe a bal vállam felett. A bal mandzsettám belső oldalát elkezdem le és fel magamhoz dörzsölni. Felfigyelek a kávéfőző suhogó és fütyülő hangjára, amint az más, körülöttem lévő hanggal keveredik. Teljesen lefoglal a látvány, ahogy a kávézó ajtaja kinyílik és becsukódik. Közben már elvesztettem a beszélgetés fonalát, a velem szemben ülő mondandójának nagy részét. Aztán még több illat jön, még magával ragadóbb vizuális információ a kávézóból, még több hanghatás ér, miközben a többi ember beszélget, és aztán azt a szót hallom meg véletlenszerűen, amit a velem szemben ülő mond. […] Körülbelül másfél évvel ezelőtt alkottam egy kifejezést, audioszűrés. Sok autista csinálja ezt, amit valahogy megtanulunk. Szerintem sem az orvosok, sem a tudósok vagy a pszichológusok nem tudják, hogy mi ezt csináljuk.”

Érdekes volt megfigyelni a családon belüli viszonyok megjelenését is az apa narrációja alapján, illetve Carly levelein keresztül. Furcsa volt látni, ezekben az anya mennyire háttérbe szorul. Ő mintha mellékszereplő lenne, csak az intézményes részt képviselné (melyik iskolába járjon Carly, milyen terápiát vegyenek igénybe, milyen programot pályázzanak meg), míg az apa az érzelmeket. Bát micvájára írt köszönőlevelében Carly mindenkit említ, csak az anyát nem. A szülők az első 11 évben és még az azt követő néhány évben is csak a terapeuták segítségével, közvetítésével ismerik meg Carly-t, eleinte szüleinek nem is hajlandó írni. Dühös szüleire azért, mert ignorálták, amikor róla beszéltek, az ő sorsa felől döntöttek, és sokszor a szülők is dühösek Carlyra, minden (türelmetlenségük és kimerültségük miatt érzett) bűntudatuk mellett.
Örülök, hogy magyarul megjelent ez a könyv! Autizmussal küzdőknek reményt adhat, a családjuknak támogatást, szakembereknek egy új szempontot. (Mindamellett hasznos lett volna egy pszichológus is a könyv lektorálásához, legalább a szakvélemények fordításához. Vannak olyan tesztek -pl. a WISC IV gyermek intelligenciateszt, amik nálunk is használatban vannak, itt jobban mutatott volna, ha a szubtesztek magyarul is használatos nevét írják le. De ez persze igazán mellékes a könyv igazi jelentőségéhez viszonyítva.)

Könyvmolyképző Kiadó
2013

Könyv trailer: http://www.youtube.com/watch?v=N1WVzG8HHlc&feature=youtu.be
Carly honlapja: http://carlysvoice.com/
Carly facebook-oldala: https://www.facebook.com/carlysvoice
És a róla készült TV-felvétel: http://www.ctvnews.ca/carly-fleischmann-blogs-about-her-journey-with-autism-1.579345