Jókai Anna: Tartozik és követel

@cseri biblioterápiás beszélgetéssorozatának egyik alkalmára olvastam Jókai Anna regényét, ami valószínűleg még hosszú ideig nem talált volna rám.

 

Sok indulatot kiváltó, szanaszét boncolható regény egy két(vagy több?)személyes pokolról. Ildikótól én is irtóztam. Az állandó számítás, számítgatás, ha értem is, hogy ez őt összetartja, de a számoktól remélt biztonság/szabadság végül fojtogató börtönné válik, ami hónapoknál tovább nem viselhető szerintem. Még tartom, hogy Ildikó inkább karikatúra, mint hús-vér ember, de legalábbis reménykedem benne- most végiggondolva a lányéi mellett eltörpülnek Miklós hibái, hiába gerjesztik ők ketten egymást, a férfi mintha csak asszisztálna ehhez az őrülethez.. Annyira nyomasztó ez a házasság, annyira örömtelen, reménytelen, hogy csak a VÉGE hozhat megkönnyebbülést; és én annyiszor vágytam rá, hogy most aztán legyen vége.
Jó könyv*, de talán sosem vágyok többé arra, hogy levegyem a polcról.

*…és a címét még nem is méltattuk, mennyire jó!

Scott Westerfeld: Behemót

Manapság divatosak a többkötetes regények. Én, ha író lennék, egy kötetnél biztosan nem merészkednék tovább. Túl sok a buktató: ha az első kötet sikeres volt, meg tudok-e felelni az olvasók elvárásainak? Meg tudom-e tartani a cselekmény vonalát, nincs-e benne törés? A főszereplők sorsa továbbra is érdekli-e majd az olvasókat? Westerfeld regénye minden kérdéssel kapcsolatban jól vizsgázott nálam! Hogy milyen a Leviatán-trilógia második része? Röviden: izgalmasabb, érdekesebb, aranyosabb és színesebb. Westerfeld biztos kézzel gördíti tovább a Leviatánban megismert szereplők történetét.

Deryn és Sándor kalandjai Isztambulban folytatódnak- egy hosszabb kitérő után újra együtt, új segítőkkel és ellenlábasokkal gazdagodva.. Számomra fordulatosabb, sodróbb volt ez a második kötet, itt inkább éreztem azt, hogy nehéz letenni a könyvet. Mintha kitágult volna a világ a szereplők számára. Külön élmény volt az újabb darwinista lények  és az barkács-szerkezetek bemutatása. Mindenképpen be kell szereznem egy Bovrilhoz hasonló éleslátó lórit! 

-Sok a bőrkeményedés -mondta Nene, és óvatosan megtapogatta. -Keményen dolgozol, fiú, nem úgy, mint barátod, Hohenberg hercege. Kicsit rajzolsz és fiú létedre sokat varrsz.
Deryn megköszörülte a torkát, és eszébe jutottak a nagynénéi, akik steppelni tanították.
-A légierőnél mi magunk foltozzuk a egyenruhánkat.
-Milyen szorgalmas! Az unokám azt mondja, nem bízol bennünk!
-Aha... nos, ez kissé kínos, asszonyom. Parancsom van rá, hogy titokban tartsam a küldetésemet.
-Parancs? -Nene végigmérte Derynt. -Nem látok rajtad egyenruhát.
-Lehet, hogy álruhában -mondta Deryn -, de akkor is katona vagyok, asszonyom.
-Álruhában -mondta kuncogva Bovril. -Mr. Sharp!

Egyetlen kifogásom volt az első két kötet elolvasása után, és erre most jöttem rá: számomra valahogy túl jól sikerült Deryn "fiúvá változtatása" -egy idő után nem is gondoltam rá lányként, hiába a könyv romantikus szála..

Ennek ellenére vagy emellett kíváncsian várom a trilógia befejező kötetét, ami ha jól tudom, már egy másik kiadónál fog megjelenni- remélhetőleg megtartva az első két kötet igényes megjelenését.

Ad Astra
2013