Annyira imádtam a könyvet, hogy szinte
félve írom ezt a bejegyzést, úgysem sikerülhet visszaadnom a
hangulatát, finom humorát, bájos kis képeit. Régi rajongója vagyok amúgy
is a történetnek, hiszen első filmes feldolgozása (most fedeztem fel,
hogy van egy újabb is) nagy kedvenceim közé tartozik.
A
történet Firenzében kezdődik, ahol az 1900-as évek elején az angol
középosztály színe-java, és kevésbé színe-java találkozik össze. Az első
részben a Bertolini panzió lakóit ismerhetjük meg: Miss Lucy
Honeychurchot és irritáló gardedámját, a már erőltetetten különc
írónőt-Miss Lavisht, két tiszteletest, illetve egy túlságosan is őszinte
apa-fiú párost, Emersonékat, akik nyitott, közvetlen viselkedésükkel
felbolygatják a panzió lakóinak, főleg Lucynek a nyugalmát. Egy viharos
csók után Lucy Rómába menekül, ahol megismerkedik Cecil Vyse-sal, a
kissé bosszantó, sznob, ám társadalmilag kívánatos úriemberrel, akinek
végül odaígéri a kezét. Visszatérve Angliába azonban hamarosan, épp
Cecilnek köszönhetően, ismét Lucy látóterébe kerülnek Emersonék, akiknek
hatása alól már nem vonhatja ki magát.
Ahogy feljebb is írtam, nagyon tetszett a regény. Kissé csodálkoztam
ugyan, hogy ez a Forster, aki férfi volt, a századfordulón micsoda
feminista felhangú könyvet írt... A fogalmazás egyébként végig
gördülékeny, finoman vicces. Aranyos, különc kis karakterek sorakoznak a
könyvben, s még a kevésbé népszerűek (pl. Charlotte és Cecil) is olyan
szépen, árnyaltan vannak kidolgozva, hogy végül megesik rajtuk az ember
szíve. Lucy családja és az öreg Emerson meg egyszerűen imádnivaló! Azt
hiszem, a könyv bevonult a kedvenceim közé, egyedül a függelék hangolt
le teljesen, ami a szereplők további sorsát írja le, de azt igyekszem
elhallgatni magam előtt.
"Az olvasó most nyilván azt gondolja: "Lucy szereti a fiatal Emersont". De az olvasó Lucy helyében már nem találná ezt nyilvánvalónak. Könnyű dolog beszámolni az életről, de annál nehezebb megélni, s bizony örömmel fogadjuk, ha személyes vágyainkat az idegesség vagy más hasonló jelszó leple alá söpörhetjük. Ő Cecilt szerette, George idegesítette; magyarázza hát el a kedves olvasó neki, hogy a kifejezéseknek helyet kéne cserélniük."
